A Nyugat-Ausztráliában található Perth-ben tartják jelenleg a brit Nemzetközösségi királyság kormányfőinek kétévente esedékes találkozóját (CHOGM), amelyen az Egyesült Királyság miniszterelnöke, David Cameron a brit trónöröklést érintő jelentős változást jelentett be egy sajtótájékoztatón Julia Gillard-dal, Ausztrália miniszterelnökével közösen.
Megszűnik a primogenitúra, ezentúl a királyi család nőnemű tagjai is ugyanolyan jogú trónörökösök lehetnek, mint a férfiak. Ennek értelmében tehát, ha Vilmos hercegnek és feleségének, Katalin hercegnének lányuk születik elsőként, akkor az a lánygyermek (mint legidősebb utód) lesz a trónöröklési sorrendben Vilmos után következő, akkor is, ha később egy vagy több fiuk is születik.
Szintén fontos változás, hogy eltörlik azt a szabályt, amely szerint nem válhat uralkodóvá az, aki római katolikus vallásúval köt házasságot. Természetesen maga az uralkodó eztán is anglikán kell, hogy legyen, hisz ő a mondott egyház mindenkori feje, de szabadon választhat magának akár katolikus házastársat is. Mivel az uralkodó a katolikuson kívül eddig is házasodhatott más felekezetű személlyel, arra jutott a tanácskozó tizenhat tagállam, hogy ez az elavultnak tűnő szabály is törölhető.
David Cameron büszkén jelentette be, hogy a szabályváltoztatásokat egyhangúan, a tagállamok osztatlan egyetértésével hozták meg. Az újítások érvénybe lépéséhez az Egyesült Királyságban több törvénymódosításra is szükség lesz.
Farkas Árpád Blog
2011. október 28., péntek
2011. szeptember 24., szombat
Húsz éves a Blood Sugar Sex Magik
1991. szeptember 24-én, azaz éppen húsz évvel ezelőtt jelent meg a Red Hot Chili Peppers Blood Sugar Sex Magik című lemeze. Ez volt az együttes ötödik stúdióalbuma, de az első, amely a Warner kiadónál jelent meg, és egyéb tekintetben is úttörő volt a BSSM, hisz a zenekar ezen a korongon dolgozott először Rick Rubin producerrel, aki az azóta megjelent összes lemezük producere volt. A zeneszámok felvétele nem egy szokványos stúdióban történt, hanem Rubin kúriájában, ami a lemezfelvétel idejére otthont is biztosított a zenészeknek a dobos, Chad Smith kivételével, akit zavartak az épület szellemjárta voltáról keringő híresztelések, így inkább nem költözött be, hanem naponta odajárt.
Leginkább persze azért fontos e lemez az együttes történetében, mert a Blood Sugar Sex Magik hozta meg a valódi világhírt a Red Hot Chili Peppers számára. A kétszázas Billboard-listán harmadik helyet ért el a BSSM, és világszerte több mint tizenöt millió példányban kelt el. Mondhatjuk, hogy a megjelenés óta töretlen népszerűségnek örvend a Blood Sugar Sex Magik, hisz a zenekar rajongói gyakran hivatkoznak etalonként erre a lemezre, ami alighanem köszönhető azoknak a zeneszámoknak (főként a Give It Away és az Under the Bridge), melyek az elmúlt húsz évben szemernyit sem vesztettek kedveltségükből.
2011. szeptember 3., szombat
2011. szeptember 1., csütörtök
Ferrari + Lamborghini = Borsodi
Megújult a Borsodi sör arculata. Nem lévén fogyasztója a
terméknek, nem tudom, hogy pontosan mikor, de a honapjukon olvasható, az
arculatváltozásról beszámoló szöveg alapján valószínűsíthető, hogy az év
elején: „Ez az év jelentős változással indul a Borsodi életében, hiszen
megújult cimkével [sic] kerül a boltok polcaira.”
A sörös doboz színvilága is átalakult ugyan valamelyest, de
a legszembetűnőbb változás talán az új logó, ami egy ágaskodó lovat ábrázol.
Megint csak a saját szövegüket idézem: „A Borsodi cimkéjén [sic] megjelenő ló
nemcsak a magyar nemzet, de a sörgyártás történelmében is hangsúlyos szerepet
töltött be az elmúlt évszázadokban, így vált ikonikus szimbólummá.”
A hazai sörfőzés történelmével hadilábon álló vásárlók
számára picit ugyan részletezhetnék, hogy milyen szerepe volt a lovaknak a
magyar sörgyártásban, de a honlap meglehetősen szűkszavú, úgyhogy higgyük csak
el, elvégre lovas nemzet vagyunk, paripáink valamiképp biztosan összefüggésbe
hozhatók a sörrel is.
Első ránézésre nem tudtam eldönteni, hogy miért furcsa ez a
lovas logó, végül rájöttem, hogy mintha bizonyos olasz autómárkák emblémáinak
főbb vonásait vélném felfedezni benne:
címkék:
Borsodi,
Ferrari,
Lamborghini,
sör
2011. augusztus 31., szerda
Csakugyan végnapjait élné a hanglemezipar?
Manapság mást sem hallani zenészektől és lemezkiadóktól, mint hogy milyen kevés lemezt tudnak eladni az illegális letöltések miatt. Az internet széleskörű elterjedését megelőzően pedig a lemezmásolásokra panaszkodtak, szóval terjesztői szemszögből egy ideje már vége a CD aranykorának. Magam azért sosem aggódtam a zeneiparban tevékenykedő művészekért, mert ha más nem, hát a koncertek majd valahogy csak eltartják őket. Azoknak viszont alighanem igazat kell adnom, akik a CD lemez fokozatos kihalásáról beszélnek.
A Red Hot Chili Peppers legújabb lemeze, az I’m with You elvileg 2011. augusztus 29-én egyes helyeken kapható kellett volna, hogy legyen, 30-án pedig már mindenhol. A hivatalos honlap is erről számol be: „I’M WITH YOU OUT NOW”, csupa nagybetűkkel. Ennek tudatában indultam útnak 30-án Budapestre, azzal a meggyőződéssel, hogy az I’m with You hazatértemkor velem lesz. Felkerestem három nagy lemezboltot, köztük egy Media Markt lemezrészlegét is, de még sehová sem érkezett meg a keresett lemez. Az egyetlen pozitív jel az volt, hogy az eladók legalább tudták, mit keresek. Telefonon felhívtam továbbá két másik lehetséges üzletet is, de ők is arról számoltak be, hogy még nincs készleten az I’m with You. Legkorábban két nap múlva ígérték.
Mindezt nem a rajongói csalódottság csillapítása gyanánt írom le, hanem azért, mert meglepőnek találom, hogy a CD-árusítás ennyire leívelőben van. Két hete is jártam ugyanis az említett Media Markt áruházban, s akkor mindösszesen két darab Red Hot Chili Peppers lemezt láttam a polcokon árválkodni. Akkor ez nem lepett meg, mert meg voltam róla győződve, hogy csak átmeneti a foghíjasság (talán épp a nagy érdeklődés okán) és bizton hittem, majd mostanra bőven fel lesznek töltve a polcok. Tegnap ugyanaz a két lemez volt az R-betűs polc idevágó szekciójában.
Eredménytelen lemezkeresésem során két, számomra ez idáig ismeretlen hanglemezboltra is találtam, ám csak a cégfeliratból tudtam meg, hogy mivel foglalkoztak az üzletek, ugyanis mindkettő be volt zárva és a kihaltságukból ítélve nem tegnap húzták le a rolót. A hatalmas Media Markt-ban sokan voltak, de a CD-knél viszonylag kevesen. A másik, szintén nagyméretű, de kizárólag hanglemezboltban nem volt tolongás.
Nem célom az értetlenkedés, tudvalévő, hogy miért estek vissza a lemezeladások. De ugyan mi lesz azokkal a zenebarátokkal, akik tíz vagy húsz év múlva is szeretnének CD-ket hallgatni? Hol lehet majd lemezt vásárolni? Vajon a kiadók fognak még egyáltalán CD-ket gyártatni? Mostanában kezd újraéledni a bakelitlemez-hallgatás. Akár ahhoz is visszatérhetünk (hallottam olyan vélekedéseket, melyek szerint a jó minőségű bakelit szebben szól, mint a CD), de valamilyen formátumú lemezre mindenképp szükség lesz, mert a számítógép merevlemezén és a hordozható zenelejátszó memóriáján tárolt zenefájlok, még ha legálisan lettek is letöltve, nem pótolhatják azt az érzést, amit a zenerajongó számára a lemeztokba csúsztatott füzetke olvasgatása és a lemez lejátszóba helyezése nyújt.

I’m With You,
Media Markt,
Red Hot Chili Peppers
2011. július 30., szombat
Buddy Guy 75 éves
Ma ünnepli hetvenötödik születésnapját Buddy Guy, amerikai blues zenész. A már több mint fél évszázada aktív gitáros és énekes egyike a műfaj élő legendáinak, s számos nagynevű zenésztársa tartja etalonnak, Eric Clapton például minden kétség nélkül a legjobb élő gitárosnak titulálta Buddy Guy-t.
Először lemezen a Junior Wells nevével fémjelzett, 1965-ben megjelent Hoodoo Man Blues című albumon lehetett hallani Buddy Guy-t. Nem sokkal követte ezt a korongot az 1968-as A Man and the Blues című, amely Guy első komoly önálló albuma volt.
Legutóbbi, 2010-es lemeze a Living Proof, melyen élő bizonyítékát adja annak, hogy az évek múltával zenéje cseppet sem öregszik, talán éppen ellenkezőleg. A Living Proof Buddy Guy huszonhatodik stúdióalbuma, amit nemcsak rajongói, de a szakma is díjazott: az ötvenharmadik Grammy-díj átadó gálán Guy e lemezzel elnyerte a legjobb kortárs blues-albumnak járó díjat. Az egyik jeles vendégművész Carlos Santana a Living Proof-on, a másik pedig B. B. King, akivel Guy a Stay Around a Little Longer című számban eddigi pályafutásukra és életútjukra visszatekintve fejezi ki elégedettségét.
Buddy Guy születésnapja alkalmából talán azt volna a legbölcsebb kívánni, hogy a chicagói blues mestere ne csak egy „kicsivel tovább”, hanem még nagyon sokáig szórakoztathassa közönségét.

Buddy Guy
2011. július 28., csütörtök
Zugfelvétel a The Adventures of Rain Dance Maggie videoklip forgatásáról
A Red Hot Chili Peppers augusztus 30-án megjelenő, I’m With You című lemezének július18-án jelent meg az első kislemeze, amin hallható a The Adventures of Rain Dance Maggie című zeneszám (egyszersmind a kislemez névadója). Ehhez a dalhoz készítenek elsőként videoklipet, amely már leforgatásra került, ám a megjelenés még várat magára. Viszont felkerült az internetre az alább látható, nem mindennapi videó, amiben egy szemfüles brit rajongó egyszerűen besétált a klipforgatás helyszínére.
A bejutásának körülményei ugyan nem láthatók a felvételen, s a klipforgatásból sem sikerült sokat rögzítenie, ám a videó vége felé (kb. 2:55-től) telefonálást tettetve sikerült úgy átsétálnia a stúdión, hogy a telefonja kamerájával valamennyit fel tudott venni a forgatásból. Igaz, csupán nagyon kevés látszik az átsétálás során megörökített képeken, de láthatóak a színpadon a zenekar tagjai és az őket körülálló stáb.
A rajongói leleményesség olykor meglepő eredményeket hozhat.

2011. július 11., hétfő
Vilmos herceg órája
Vilmos herceg és felesége, Katalin első hivatalos tengerentúli útja Észak-Amerikába vezetett, ahol előbb kanadai városokban tették tiszteletüket, majd rövidebb időre leutaztak az Egyesült Államokba is. Az eseményt természetesen fokozott médiafigyelem követte, a pár nyilvános megjelenéseiről számolatlanul kerültek fel a fényképek a világhálóra. Ezen fotók legtöbbjén jól látható Vilmos csuklója s az azon viselt fémcsatos óra. A szíj típusán felül az is kivehető a képeken, hogy kékes a számlap (talán a lünetta is), és maga az óra egy viszonylag sportos darab, de – minekután a képek a herceg egészét igyekeznek bemutatni s nem csupán a csuklóját – ennél többet nem tudtam megállapítani.
Nem volt hát választásom, feltettem a kérdést kedvenc órafórumomon, rémélvén, hogy már más is töprengett rajta. A tok formájából ítélve felötlött bennem a búváróra gondolata, de lehetetlenségnek tűnt bármi közelebbire rájönni az elérhető képek alapján. Szerencsére a válasz nagyon hamar megérkezett, mi több, azt is láthattam, előttem már más is nyitott fórumtémát, mely a hercegi órát hivatott megvitatni. Vilmos herceg karórája egy kvarcszerkezetes Omega Seamaster Professional, melyet édesanyjától, a néhai Diana hercegnétől kapott ajándékba. Egyes fórumozók szerint Vilmos már több mint tíz éve folyamatosan viseli a Seamaster-t, s kizárólag ebben az órában látni. Még az esküvőjén is e sportóra volt a karján, ami, tekintve az alkalom ünnepélyességét, elárul valamit az óra érzelmi értékéről.

Vilmos Omegája egy középméretű modell (létezik belőle szélesebb is), melynek tokátmérője 36,24 mm – jóval kecsesebb, mint a legtöbb búváróra. Az Omega 1538-as kvarcszerkezetével működő időmérő 300 méterig vízálló, koronája pedig csavaros rögzítésű. Az idő mellett a dátumot is kijelzi. Valódi búváróra lévén a Seamasterben van héliumszelep, és természetesen forgatható a percskálával ellátott lünettája.
A herceg nem tartozik az Omega hivatalos nagykövetei közé, noha kétségkívül jelentős népszerűsítő erővel bírna.
címkék:
Diana hercegné,
Kate Middleton,
Omega,
Seamaster,
Vilmos herceg,
óra
2011. június 17., péntek
Süssön becsomagolt sütőben!
Az alábbi instrukciót egy előkészített, de otthoni sütést igénylő „gyorsétel” csomagolásán olvastam:
„Tegye a lasagne-t a csomagolásában előmelegített sütő középső rácsára és süsse kb. 25 percen keresztül…”
2011. június 6., hétfő
Veled vagyok
A Red Hot Chili Peppers honlapján megjelent a rajongók által réges-rég várt bejelentés, miszerint az új lemez 2011. augusztus 30-án (kedden) fog megjelenni. Mostanra a cím is ismert: I’m With You.
Ezenfelül az alábbi fotó is felkerült az együttes Facebook oldalára:
A fényképet a banda basszusgitárosának fényképezéssel foglalkozó lánya, Clara Balzary készítette, s azért különösen érdekes a felvétel, mert ez az egyik első hivatalos fotó a zenészekről, amin látható Josh Klinghoffer, az új gitáros, aki az együttes tagjaként első ízben lesz hallható az I’m With You című lemezen.

2011. május 29., vasárnap
Hány Hendon College van Londonban?
Egy nyelviskola honlapját böngésztem a közelmúltban, amelyen minden ott tanító tanárról olvasható egy rövid bemutatkozó szöveg. Az egyik oktató a következőt írta: „egy évet Londonban éltem, ahol üzleti angol és marketing részidős képzésen vettem részt egy Hendon College nevű főiskolán…”
Eszerint tehát több főiskolát is így hívnak az Egyesült Királyság fővárosában. Bajos lehet különbséget tenni közöttük.
Eszerint tehát több főiskolát is így hívnak az Egyesült Királyság fővárosában. Bajos lehet különbséget tenni közöttük.
címkék:
Egyesült Királyság,
London
2011. május 9., hétfő
Háziegér. Vagy irodai.
A címbéli egér nem a Mus musculus néven is ismert háztáji rágcsálóra utal, hanem a számítástechnikai eszközre. Az előző egér sajnálatos elhalálozása miatt nemrég újat kellett beszereznem, melynek alján a következő feliratot helyzeték el:
For home or office useAzaz: otthoni vagy irodai használatra. Én az otthonomban használom, tehát nem szegek előírást, de vajon mi történne, ha teszem azt egy bevásárlóközpont információs pultjában vagy netán egy szálloda recepcióján csatlakoztatnák a mondott eszközt számítógéphez? Talán egy darabig működne, bár az efféle helyeken a szigorú előírások miatt nagyobb gondot fordítanak az egérmentességre.
2011. április 28., csütörtök
Kész a lemez!
Mint azt a Funkyforum rajongói oldal hírül adta, a Red Hot Chili Peppers elkészült új lemezével. Ez lesz a Los Angeles-i banda tízedik stúdióalbuma, melynek egyelőre nincs címe, de az együttes dobosa, Chad Smith egy interjúban elmondta, hogy várhatóan augusztus utolsó hetében fog megjelenni.
címkék:
Chad Smith,
Funkyforum,
I’m With You,
Los Angeles,
Red Hot Chili Peppers
2011. április 12., kedd
Ed O’Neill 65 éves
Ma ünnepli hatvanötödik születésnapját Ed O’Neill. Isten éltesse!
Ifj. Edward (Phillip) O’Neill 1946. április 12-én született Youngstown városában, ami az Amerikai Egyesült Államokbeli Ohio államban található. Noha manapság színészként ismert, több dologban is kipróbálta magát, mielőtt kikötött végső hivatása mellett, például tanított szülővárosában, de ifjú éveiben focista is volt, akárcsak Al Bundy, a leghíresebb karakter, kinek Ed karrierje során a bőrébe bújt.
Ugyan O’Neill az 1970-es évek óta főállású színész, a világhírnévre a kilencvenes évekig várnia kellett, amit a tizenegy évadot futott Egy rém rendes család című sorozat hozott meg számára. Ed O’Neill-t Al Bundy-ként TV-nézők milliói ismerték és kedvelték világszerte; helyesebben: ismerik és kedvelik, ugyanis a Rém rendes család ismétléseit – töretlen népszerűségének köszönhetően – még ma is sok országban vetítik.
A Rém rendes család végeztével Ed O’Neill megmaradt főként sorozatszínésznek, ám a XXI. század első éveiben játszott szerepei nem hoztak számára olyan mértékű sikert, mint a faragatlan cipőboltos alakítása. Karrierje során sokszor játszott rendőrt, néha filmen (Portyán; Kutyám, Jerry Lee), néha pedig sorozatokban, mint például a New York sűrűjében (Big Apple) című bűnügyi sorozatban, vagy az ahhoz meglehetősen hasonló Dragnet-ben – ezek egyike sem élt meg két évadnál többet. Aztán 2009-ben elindult a Modern Family, amely újra méltó módon sikeressé tette Ed O’Neill-t: a közönség imádja a Modern Családot, és már biztos, hogy lesz harmadik évad is.
O’Neill és felesége, Catherine Rusoff már huszonöt éve házasok. Amikor Ed nem forgat, akkor a brazil Jiu-jitsu küzdősportnak él, amit eredményesen gyakorol, lévén 2007-ben feketeöves lett. Több évtizedes kitűnő színészi teljesítményének idén egy csillag lesz a jutalma a Hollywoodi Hírességek Sétányán.
címkék:
Ed O'Neill,
Egyesült Államok,
Modern Család
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)